
Az elmúlt évek vizsgálatai alapján
kiderült, hogy a magas
koleszterinszint
az érelmeszesedés kialakulásának egyik
fő tényezője. Ebből adódóan a szélütés
vonatkozásában is fontos elem, főként az
infarktusos eseteket figyelembe véve.
Mivel
koleszterinszintünket nem érezzük,
így értékét a vércukorméréshez hasonló
módon, az ujjbegy megszúrásával nyert
vérminta segítségével határozhatjuk meg.
Külső jelek alapján sem lehet arra
következtethetni, hogy valakinek magas a
koleszterinszintje, hiszen gyakran még
az is megesik, hogy a legvékonyabb ember
koleszterinje a legmagasabb.
Természetesen a
koleszterin nem
egyértelműen ártalmas, hiszen a
szervezet számára egy nélkülözhetetlen,
és alapvetően fontos alkotórész. Azt
azonban fontos tudni, hogy a
koleszterinnek
két fajtája létezik,
a
hasznos
és az
ártó koleszterin.
Tovább...